Tíz éve még azt prognosztizálták, hogy az e-könyvek hamar át fogják venni az irányítást a papírkönyvektől. Ma már egyértelműen látszik, hogy ez nem fog bekövetkezni, sokkal inkább kezd egy hibrid piac képe kirajzolódni, ahol egyik formátum erősíti a másikat. A hazai eladási statisztikákból mindenesetre az látszik, hogy igen alacsony az e-könyvet olvasók száma. A Tárki és az ekönyv Magyarország friss felméréséből pedig az derült ki, hogy akik elektronikus formában olvasnak, nyomtatott könyveket is forgatnak, és az e-könyvekre is tárgyként tekintenek az olvasók. Nyáry Krisztián Csordás-Takács Attilát, az ekönyv Magyarország ügyvezetőjét mindezek mellett a hangoskönyvekről is kérdezi. Az új epizód bevezetőjében szó lesz a fóliatörvényhez köthető aktualitásokról, végül pedig tíz szépirodalmi e-hangoskönyveket ajánlunk a hallgatóknak.